Így tartsuk tisztán autónkat a járvány idején

5 perc olvasási időTippek&trükkök
A higiénia jelentősége a koronavírus okozta veszélyhelyzet kapcsán egyik napról a másikra felértékelődött az életünkben, így a sűrű kézmosás mellett a használati eszközeink, például autónk megfelelő tisztaságára is érdemes fokozott figyelmet fordítani.
Ossza meg ezt

1. Legyünk elővigyázatosak!

A gépjárművek tisztítása során legtöbbször a külső felületek kerülnek fókuszba, azonban ugyanilyen fontos, hogy a belső terek alapos kitakarításáról is gondoskodjunk, hiszen ebben a kicsi zárt térben számos helyen megragadhatnak kórokozók. Mielőtt nekilátnánk a fertőtlenítésnek és a kozmetikázásnak, a hatékonyság érdekében szerezzünk be speciális, autóra fejlesztett tisztítószereket. Emellett a járvány ideje alatt tanácsos megfelelő felszerelésben - gumikesztyűben, szájmaszkban és a bőrt jól fedő ruházatban - belevágni a takarásba, majd annak végeztével egyből kitisztítani őket, az egyszer használatos eszközöket pedig azonnal kidobni.

2. A megelőzés a legjobb védekezés

A járványügyi helyzet miatt egyre többen dolgozunk otthonról az elmúlt hetekben, ezáltal autónkat is egyre kevesebbet használjuk, ám a munkahelyünkre való bejutáshoz, ügyintézéshez és bevásárláshoz még mindig gyakran autóba ülünk. Ilyenkor számos olyan tárggyal érintkezünk - például készpénzzel, bevásárlókocsival, tankoláskor a töltőpisztolyok fogantyújával - amelyekről lehet, nem is gondolnánk, de felületükön rengeteg kórokozó található. Az autóba visszaülve pedig pillanatok alatt szé;tterjesztjük ezeket az autókilincsen, a kormányon, a sebváltón, a kéziféken, a fedélzeti kijelzőn, a visszapillantó; tükör keretén és a különböző gombokon. Igyekezzünk ezt megelőzni azzal, hogy az ügyintézések során gumikesztyűt használunk vagy minden beszállás előtt alkoholos kézfertőtlenítővel tisztítjuk meg kezünket. Ha mégis megfeledkeznünk ezekről, a leggyakrabban megérintett felületeket fertőtlenítőszerrel vagy szappanos vízzel benedvesített kendővel töröljük át. Fontos, hogy bőr és műbőr felületeken viszont semmiképp se használjunk alkoholos szereket.

3. Viszlát szemét!

Legyen az üres ásványvizes palack, szétcincált csokipapír, üres rágósdoboz vagy használt zsebkendő, hajlamosak vagyunk huzamosabb ideig bent felejteni a kocsinkban a szemetet, főleg a hétköznapi rohanásban. Jó módszer a szemétkupacok felszámolására, ha egy kis szemetesben gyűjtjük a hulladékot, amit minden kiszállásnál kiürítünk, hogy az ezeken megtalálható kórokozóktól is megszabadulunk és nem hatalmasodik el a káosz az autóban.

4. Pornak itt nincs helye!

A műszerfalon és az egyéb tartozékokon felhalmozódó por nem csupán csúf látvány, de belélegzése nagyon egészségtelen is. A szőnyegeket érdemes 2-3 hetente kirázni, majd alaposan átporszívózni, de a legjobb módszer a szennyeződések eltávolítására, ha legalább fél órára beáztatjuk egy nagy vödör mosószeres/szappanos vízbe. Az üléseket főleg, ha gyerekek is sokszor utaznak velünk, érdemes gyakran kiporszívózni a por, a morzsa és az egyéb apró, lehulló kosz eltávolítása érdekében, különösen ügyelve az ülések találkozásánál keletkező mélyedések tisztítására.

5. Tündöklő kárpit

A belső takarítás során ne feledkezzünk meg a kárpitról és az üléshuzatokról. Ha bőrből vannak az üléseink és az utastér többi elemén is visszaköszön ez az anyag, fontos, hogy csakis a megfelelő bőrápolószerrel tisztítsuk, semmiképp se használjunk alkoholos vagy klóralapú szereket! Szintetikus anyagú kárpit esetén is használjunk jó minőségű kárpittisztítót a foltok és a kellemetlen szagok eltüntetésére, amit permetezés után hagyjunk állni pár percig. Ezután mikroszálas kendővel töröljük szárazra a felületet a fejtámláktól lefelé haladva. Az üléshuzatokat a legegyszerűbb mosógépben kimosni, de szappanos vízzel átitatott nedves törlőkendővel is letisztogathatjuk őket.

6. Csillogó műszerfal, kristálytiszta üveg

A műszerfal és a belső burkolatok – például az ajtók és a kartámaszok belső felületei – tisztítását célszerű szarvasbőr kendővel és speciális műszerfalápolóval végezni, hogy biztosan ne sértsük fel őket. A szert ne közvetlenül a burkolatokra és főleg ne a műszerfalra permetezzük, mert a réseken keresztül beszivároghat és károsíthatja a belső elektromos rendszereket. Ne hagyjuk ki a sarkokat és a tetőszegélyt sem a mozdulatsorból. Az üvegre és a tükrökre lerakódott port és koszt ablaktisztítóval távolítsuk el, és negyedévente egyszer az üvegpolírt is bevethetjük. Végül alaposan tisztítsuk meg a csomagtartót is, hiszen itt fordul meg a legtöbb szennyeződést hordozó tárgy, beleértve a különféle bevásárlószatyrokat, amelyek felületén többféle kórokozó is megtelepedhet.

7. A tiszta levegőért

Végezetül nézzük át az autó szellőzőnyílásait, ahová szintén sok por és egyéb szennyeződés ragadhat be. Ezeket leginkább sűrített levegővel lehet kitisztítani, de évente egyszer javasolt szervizes tisztítást is elvégeztetni. Porszívóval és kefével a ventilátoron is menjünk végig alapos, óvatos mozdulatokkal. A klímarendszerben számos különböző baktérium és gomba telepedhet meg, ami megbetegedéshez vezethet, ezért ennek tisztántartása különösen fontos. Átmosásához használjunk klímatisztítót, de autószervizben is tisztíttassuk ki minden évben, még a szezon előtt.

Közzétéve: 2020. március 31.
Hasznos volt ez a cikk?
2020. március 31.
Ossza meg ezt

Kapcsolódó tartalom

Fenntarthatóság
Elektromos vs hibrid autók – melyik mikor éri meg?29 június 2021 - 5 perc olvasási idő
Fenntarthatóság
Fenntartható flottával a klímaváltozás ellen17 július 2019 - 3 perc olvasási idő
Fenntarthatóság
Pionírok zöld rendszámmal29 november 2018 - 2 perc olvasási idő